Ki volt Simon Böske, az “intelligens, tiszta szívű és életszerető lány”, Keszthely város nevezetes szülötte? A méltatlanul feledésbe merült fiatal lányt az 1920-as évek végén szinte az egész világ csodálta, szerette, s vele együtt Magyarország nevét is szárnyra kapta.
Simon Böske 1929. január 6-án elnyerte a Miss Hungária, majd február 7-én a Miss Európa, s még abban az évben, július 28-án, megosztva Miss Amerikával, a Miss Universe címet.
2009-ben, “születésének 100. évfordulóján neve újból előtérbe került, több újság megemlékezett pályafutásáról.” Arról is, hogy “a szőke hajú, kék szemű, nyúlánk szépséget 1925-ben 16 évesen választották a keszthelyi Korzó szépévé”, majd Siófokon a Balaton tündérévé. Nem volt tehát “véletlen” a későbbi siker, még akkor sem, ha azon barátnője biztatására vett részt.
Mindezek ellenére, ma már sokan nem ismerik őt. Egy emléktábla őrzi emlékét szülőháza falán (Kossuth Lajos utca 1.) a Nők a Balatonért Egyesület Keszthely és Vidéke csoportjának köszönhetően.
Szarka Lajos történész 2017-ben könyvet írt róla “Simon Böske naplója” címmel. Néhány gondolat a könyvből, ami Incze Sándor, a Színházi Élet főszerkesztőjének szavait idézi: “Európa legszebb leányává Magyarország küldöttjét, Simon Erzsébet kisasszonyt választottuk… ami a választás után történt, még olyan előttem, mint a rózsaszínű köd. Az éljenek a túlfűtött teremben, Simon Böske meghajol, ölelkezem (nem tudom, hogy kivel), gratulálnak (nem tudom ki), valaki sir (azt hiszem, én). Most Pesten vagyok ismét. A telefon és táviról megelőzött. Magyarország már végigujjongta a győzelmet. Mondjak-e újat, mondhatok-e? Ismétlek. Nem győzöm ismételni: Európa legszebb leányát mi küldtük Párizsba. Győztünk!”
A győzelem után rengeteg ajánlatot kapott, melyeket sorra visszautasított, de, hogy valójában miért is utasította vissza ezeket az ajánlatokat, kevesen tudják pontosan. Ezt igazából akkor értjük meg, ha megismerjük őt.
Simon Böske hazáját, szülővárosát és édesapját nagyon szerető fiatal lány volt, akit a fénylő csillogás, a hírnév ideig-óráig ugyan elkápráztatott, de mindvégig tudta, mit akar az Élettől és hol a helye a Világban. Hogy ki is volt ő valójában? Valljanak erről most saját szavai Szarka Lajos könyvéből:
“Előre kell bocsátanom, hogy én nagyon büszke vagyok szülővárosom szép fekvésére. Először is lenn a Balaton a keszthelyi öböllel. Ha arccal a víznek fordulok: balkézről Somogyország, ahogy nálunk mondják, és a gyenesi dombok, jobbról a zalai part a bársonyos dombbal, amelynek kiugró pontjáról Festetics hercegék új fehér márványmauzóleuma néz le a vízre… Azután közel a vízhez a híres keszthelyi park, amelyet Festeticsék ajándékoztak a városnak, és amely már most is, kora tavasszal olyan gyönyörű szép. Bevallom, most, hogy hazajöttem, ide vitt a legelső utam…” (74. oldal)
“A felfogásom és eszméim régimódiak. Jó háziasszony és jó anya akarok lenni, mert a szépség még nem minden. Amióta győztem a szépségversenyen, szó szerint elárasztottak kabarékba és mozgószínházakba szóló szerződésekkel, de eszem ágában sincs egyetlen ajánlatot elfogadni. Csak csodálom, hogy az emberek azt képzelik, hogy színésznőnek, vagy énekesnőnek kell lennem, mert a szépségdíjat megnyertem. Ha éreztem volna magamban színészi tehetséget, már régen megpróbálkoztam volna vele… Mindig boldog és elégedett voltam, nem látom tehát okát annak, hogy életmódomat megváltoztassam. Mint minden rendes lány, férjhez akarok menni, még pedig olyan férfiúhoz, aki megfelel ideáljaimnak…
Kedvenc szórakozásom a zene, a legjobban szeretem a magyar népdalokat… Örömet okoz a sport is… Szeretek szórakozni és szenvedélyesen táncolok…
Amióta oly nagyfokú irántam az érdeklődés, mindenfélét kérdezgettek tőlem a modern lányról… Nos… Kétségtelenül a modern leányt illeti meg a pálma; szelleme élénkebb, fogékonyabb, és meg tud állni a maga lábán, ami szép és egyszersmind hasznos is. A szépség többé nem kisajátított tulajdona néhány kiváltságos helyzetben levő leánynak, hanem nagyon sok dolgozó, hivatását a munkában vagy modern otthonában betöltő bájos nőnek a tulajdonsága…
Elvégre a szépség a jó Isten ajándéka, de szépség és tetszeni tudás két teljesen különálló valami. Én azt hiszem, hogy az utóbbi valahonnan belülről jön, átvilágít a szem mosolyán és az arc rózsáin. De hát épp ez a rejtélyes, ez a megfoghatatlan…
Milyen jó volt elindulni Pestről ismeretlen élmények felé, és milyen jó most hazamenni, sétálni megint a keszthelyi parkban… Ha visszagondolok az elmúlt napokra, magam is csodálkozom, hogyan álltam az ünnepléseket… Nem tudom egészen biztosan, de azt hiszem, hogy azért ment minden olyan jól, mert folyton hazagondoltam…
…nem érdekből maradtam annyi ideig külföldön, hanem mert úgy éreztem, hogy szolgálatot teszek hazámnak.
Kérdezték tőlem francia újságírók, érdemes volt-e a sok fáradtság, a Miss Európa-címmel járó mindenféle kényelmetlenség, szóval, ami ezzel jár. Nem tudtam nekik mit válaszolni. Azt nem mondhattam, nem értették volna meg, hogy egyért volt érdemes: azért, hogy Párizsban és a Riviérán Magyarországot éljenezték. Engem az apám úgy nevelt és ezzel bocsátott el a nagy útra, hogy nem is lebeghetett más a szemem előtt… Most még csak azt szeretném mondani, higgyék el a keszthelyi kis ablakokban viruló muskátlik, hogy a nizzai orchideák között sem feledkeztem meg róluk egy pillanatra sem.
Ha nyolcvan évig fogok élni, akkor sem lesz annyi élményem, mint amennyi egy év alatt volt. Igaz, túlságosan a “kirakatban” éltem ez alatt az év alatt, s talán, mint szimpla turista jobban tudtam volna a magam passzióinak hódolni, de hát kinek adatott meg közülük, hogy Párizs szédítő ruhakreációiban végiglátogassa Európa legszebb városait, ott legyen minden művészi eseménynél, és ami szintén nem utolsó érzés, önmagát lássa öt világrész képes magazinjainak címlapján… mit gondoltok, milyen nagy érzés az, amikor a világ minden nációja azt kiáltja elétek: – Vive la Hongrie!
Tavaly még egyszerű és ismeretlen kis keszthelyi lány voltam, és ma úgy érzem, hogy diplomáciai szolgálatokat tettem annak a kis országnak, amelyet mindennél és mindenkinél jobban szeretek.
… és azután haza, Keszthelyre!… Megállt a kocsi a ház előtt és még mielőtt bárki észrevehette volna: huss, benn voltam a házban! Csend, rend, nyugalom. Drága öreg falak! Apukám, merre vagy? Benn ül az orvosi rendelőben. A karosszékben ül, rámnéz a nagy, kék szemével – sokáig néz rám és én előtte kuporodok és állom a nézését, pedig ó, hogy szeretnék a nyakába borulni… De hát hadd nézzen rám, nézzen keresztül a szívemen, kutassa ki, amit akar, most rögtön, a legelső percben – ez az én apukám szent joga. – Jól van – mondja apuka. És fejemre teszi kezét. – Jól van – mondja még egyszer és ezzel minden a világon el van intézve. Az egész út, a misseurópaiság és minden esetleges csacsiság… Jól van, mondta apuka. Tehát jól is van, mert ő tudja… Csak most öleljük meg egymást és ezt az egy percet nem adom semmiért a világon.” (Szarka Lajos: Simon Böske Naplója 120-126. oldal)
2019. február 11-én, Simon Böske születésének 110. évfordulóján megemlékezés és koszorúzás volt, melyről a Keszthelyi Televízió is tudósított: https://tvkeszthely.hu/hirek/5758-simon-boskere-emlekeztek
További információk olvashatók az interneten:
https://bpromantikaja.blog.hu/2019/01/10/a_vilag_elso_szepsegkiralynoje_magyar_volt