Figyelemzavar, Mozgászavar, Tanulászavar
Manapság egyre több szó esik arról, hogy gondok vannak az oktatás terén. Vélemények kereszttüze zúdul arra, aki egy kicsit több információra éhes, mint az átlag. Kinek van igaza? Annak, aki a pedagógusok felkészületlenségét okolja, vagy annak, aki a mai kor „nevelhetetlen” gyerekeiben látja a problémát. Én úgy gondolom ennek is, annak is.
Szülőként, három gyermek édesanyjaként azonban főleg az érdekel, miért nem teljesít úgy a gyermekem az iskolában, ahogy ez elvárható lenne tőle? Miért nem szeret, és miért nem tud tanulni? Miért nem kell neki az iskola által kínált tudás? Miért, hisz meglepően kreatív, szó szerint idéz kedvenc olvasmányaiból, filmjeiből, IQ-ja átlag feletti. Mégsem figyel órákon megfelelően a részletekre; gondatlan hibákat követ el; nem követi az utasításokat; nem fejezi be munkáit, feladatait; nehézsége van a feladatok vagy tevékenységek megszervezésében; mindent halogat; elveszít dolgokat; a külső ingerek könnyen elvonják figyelmét; napi tevékenységében feledékeny; meggondolatlanul beszél, cselekszik, megsért másokat, nem gondol a következményekre. Vannak azonban napok, amikor úgy tűnik, mintha semmi baja nem lenne. Ezért gondoltam sokáig, hogy csak akarnia kellene, és akkor tudna másképp viselkedni. Aztán rájöttem: ez így nem ilyen egyszerű.
A legnagyobb gondom azonban a pedagógusok hozzáállása. Sokszor úgy érzem, „pusztába kiáltott szó” minden törekvésem, ami arra irányul, hogy megértessem fiam MÁS-ságának okát velük. Tudom és megértem, hogy még a „disz”-dolgokat (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) sem tudják sokszor hová tenni, s most meg itt van még egy megtanulandó szó, viselkedés. Az eszemmel megértem, hogy nincs idejük erre, de a szívem nem ad feloldozást. Tudom, hogy a pedagógusok látják, hogy értelmes a gyerek, sőt az átlagnál sokkal jobb képességű. Eredményt mégsem tudnak elérni vele, a gyerek messze a képességei alatt teljesít. Tudom, hogy azt gondolják, a „fimotaság” nevelési hiba. Szülői értekezleteken, fogadóórákon el is látnak tanácsokkal: fogjam szigorúbban, kérdezzem ki a leckét, büntessem meg, mert a gyerek lusta, nem akar tanulni, stb. Tudom, hogy jót akarnak, s csak azt mondják, ami tapasztalataik szerint más gyereknél bevált. De nekem ez nem megoldás. Sokszor gondolok arra, hogy inkább nem is megyek be az iskolába, nincs nekem annyi borsóm…
Aztán arra gondolok, hogy nem adhatom fel, hiszen ő jobban kínlódik, mint mi, még akkor is, ha ezt esetenként nehéz elhinni. Tudom, hogy nagyon fontos, hogy a gyerek, a szülő és a pedagógus egyaránt tisztában legyen a problémával, mert csak ilyen módon kerülhető el a gyermek személyiségének károsodása. Ezért aztán újra és újra leporolom magamról a meg-nem-értettség rám rakódott hamuját, és folytatom az utamat. Tudom, hogy nincs más választásom, mert nagyon szeretem a fiamat, s nem akarom, hogy kicsit idősebb korban csavarogni kezdjen, majd bandákhoz csapódva keresse azt a közeget, ahol elfogadják. Mert ekkor már nem érdekli őket az iskola, gyakran keverednek bajba, vandálkodnak, alkoholt fogyasztanak, dohányoznak és esetenként súlyosabb dolgokat is elkövetnek. A környezet még jobban haragszik rájuk, és ők még elutasítottabbnak élik meg magukat. Ezt a negatív kört már nagyon nehéz megállítani. Fontos, hogy időben tegyünk valamit, próbáljuk őket megérteni és ebből az alapállásból segítsük.
Segítsük, hisz segítségre szorulnak ebben a szabályokkal teletűzdelt, ellentmondásokkal teli társadalomban, mert ezek a gyerekek másképp látják a világot, mint mi. Tudatosítsuk, hogy az információk felvételének és tárolásának összevisszasága egyben eredetiséget is jelenthet. Vigyázzunk azonban, hogy miközben a fimota gyerek viselkedését normális mederbe próbáljuk terelni, ne irtsuk ki belőle az eredetiséget! Ha érdeklődési körük kialakul és dolgozni is megtanulnak, nagy dolgokra lehetnek képesek. A világ nagyjainak önéletrajzát olvasva gyakran felfedezhetők a fimotaság tünetei. Gondoljunk csak Edisonra, Churchillre.
Kedves Szülőtársam! Ha gyermekedre ismertél e sorok olvasásakor, ha úgy gondolod, hogy ő is a fimoták csoportjába tartozik, ne csüggedj! A segítség közel! Összefogásban az erő! És hasonlók. De tényleg! Ha valamit megmozdítottam Benned, írj! E-mailben. Ide: addmegalehetoseget@gmail.com . Együtt nagy dolgokra is képesek vagyunk!
(A dőlt betűs részeket a www.fimota.hu oldalról idéztem, Az örökmozgó gyerek című könyvből.)