ADD meg a lehetőséget! Alapítvány
Alapítványunk 2012 februárjában alakult szülői kezdeményezésre, a maguk területén ismert szakemberek (orvosok, pszichológusok, pedagógusok, óvodapedagógusok, stb.) részvételével. Célunk a figyelemzavar, hiperaktivitás, tanulási nehézség minél korábbi felismerését lehetővé tevő ismeretterjesztő tevékenység, illetve csoportterápiás foglalkozások szervezése, mellyel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy egymás elfogadása, különbözőségeink ellenére, természetes reakcióvá váljon mind szélesebb körben. Hisszük, hogy mindez megalapozhatja a sajátos nevelési igényű gyerekek képességeinek kibontakozását, s lehetőséget teremt számukra is egy teljesebb, örömtelibb életre.
Öt év tapasztalata, s a legújabb tudományos eredmények megismerése alapján egyre nagyobb hangsúlyt helyeztünk a prevencióra, mivel a családok szerepe, a családokban élők életmódja, egymással való kommunikációja nagymértékben kihat a családba beleszülető gyermek értelmi és érzelmi fejlődésére. Ebben a munkában nagy segítségünkre volt Dr. Hada Zsuzsanna, Budapesten élő, de keszthelyi kötődésű pszichiáter, coach, akinek a segítségével négy éven keresztül szakmai és fesztiválnapokat szerveztünk és bonyolítottunk le Családok Helikonja néven. Az ő vezetésével szülőtréningeket is tartottunk. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki helyi, hasonló célkitűzésű szervezetekkel, egyesületekkel (FÉSZEK Egyesület, Szemfüles Egyesület, Városvédő Egyesület, ÉFOÉSZ, Önkéntes Központ, Család- és Gyermekjóléti Központ, Család és KarrierPont, Élményiskola Egyesület), akik szintén segítettek felhívni a szülők figyelmét Alapítványunkra. Néhány közös programot is szerveztünk, illetve új, közösségépítő technikákat tanultunk tőlük. Megismertettük tevékenységünket a városban működő iskolákkal, óvodákkal is. Segítője voltunk egy tanulócsoportos oktatást biztosító kezdeményezésnek, együttműködtünk kamaszoknak meghirdetett klubfoglalkozások lebonyolításában, s nyaranta, három alkalommal gyermektáborokat szerveztünk.
Tevékenységünk kezdetén (2012-2014) meghívtuk a téma egyik legismertebb szakemberét, Dr. László Zsuzsát, a budapesti FIMOTA Központ vezetőjét, előadások tartására, mely sok érdeklődőt vonzott. A nagy sikerre való tekintettel, Alapítványunk szervezésében Dr. László Zsuzsa továbbképzést tartott, elsősorban pedagógusok számára. Ezt követően FiMoTa Klubot (Figyelemzavar, Mozgászavar, Tanulászavar) szerveztünk havi rendszerességgel, melyet Alapítványunk két klinikai szakpszichológus tagja (Dr. Kovácsné Mozsolics Melinda és Lengyel Adél Eszter) vezetett.
2015 őszén Alapítványunk elindított a kamasz gyermekek szüleinek egy szülői kompetenciafejlesztést Dr. Hada Zsuzsanna vezetésével.
2016 májusában a családsegítéssel foglalkozó Fészek Egyesülettel közös szervezésben megvalósítottunk, széleskörű szakmai és lakossági összefogással, egy programsorozatot Családok Helikonja névvel, mely a legújabb közösségi módszertant alkalmazva adott teret a családokról és a közös jövőről való gondolkodásnak. 2016 novemberében, neves szakemberek bevonásával, lebonyolítottuk az Igazságügyi Hivatal által meghirdetett pártfogó felügyelők kétnapos kompetencia-fejlesztéstő tréningjét Gödöllőn.
2017-ben támogatói voltunk egy alternatív, élményközpontú tanulócsoport – a GémProgram – létrejöttének, bízva abban, hogy idővel ez az oktatási forma segíthet az sns-is gyerekeknek a tanulásban. 2017 májusában ismét megrendeztük a Családok Helikonja rendezvénysorozatunkat, ahol a városban működő, gyermekekkel foglalkozó intézmények képviselőit hívtuk meg a szakmai fórumra. Dr. Csiky Miklós, Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter, (Bethesda Gyermekkórház Budapest, „ADHDoki”) is vendégünk volt. 2017 októberében a Goldmark Károly Művelődési Központban segítői voltunk a GÉM Program és az Experience Workshop/Élményműhely szervezésében megrendezett „Tervezz – Építs – Kódolj!” rendezvénynek. 2017 decemberében a Fejér György Városi Könyvtárban a GÉM Programmal közös szervezésben elindult egy előadássorozat, amit a keszthelyi tanulócsoportos oktatást vezető pedagógus, Schlakker Eszter tartott arról, milyen tapasztalatai vannak az élményközpontú oktatás terén. Ebben az évben létrehoztuk FB oldalunkat, melynek segítségével üzeneteket tudunk eljuttatni az érintett családokhoz.
2018 májusában megrendeztük immár harmadik alkalommal a Családok Helikonja rendezvénysorozatunkat. Júliusban a keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központtal kötött együttműködés keretén belül lebonyolítottuk az „Oda és vissza a jövőbe” Nyári Kalandtábort. Szeptemberben, keszthelyi gyökerű, jól ismert szakemberek (Dr. Aikelin Zsófia, Dr. Józsa Éva és Vértesaljai Mária (Mary)) közreműködésével a Keszthelyi Városvédő Egyesülettel közös szervezésben megrendeztünk egy Pszichológiai Szabadegyetemet, „Magamnak vagy/és a közösségnek élek?” címmel. 2018. november 8-tól elindult Alapítványunk szervezésével és a keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ támogatásával a Szülők Egymásközt Beszélgető Klub, egy fejlesztőpedagógus (Bali Józsefné Csilla) vezetésével, kétheti találkozásokkal 2020 júniusáig. Ezzel párhuzamosan, szintén kétheti találkozásokkal, egy Kamaszklub is indult, amit a GémProgram tanulócsoport pedagógusa (Schlakker Eszter) vezetett.
2019 májusában negyedik alkalommal megrendeztük a Családok Helikonja programsorozatunkat. Nyáron Sárkánytábort és Néptánctábort szerveztünk általános iskolás gyermekeknek. 2019 őszén elhatároztuk, hogy létrehozunk győri mintára egy Gondoskodó Pótnagyi Szolgálatot, hogy segíteni tudjunk azoknak a családoknak, ahol nincsenek a közelben nagyszülők, akik be tudnának segíteni a gyermekek felügyeletébe, a velük való foglalkozásba, hosszabb-rövidebb időre.
2020. március 10-én főként nyugdíjas pedagógusok részvételével megtartottuk alakuló ülésünket, melynek sajnos nem lett folytatása a járványhelyzet miatt. 2020. július 14-én emléktáblát avattunk az Immanuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság képviselőjével (Szarka Lajos) és Simon Böske unokaöccseivel (Simon Sándor és Simon Tibor) közösen az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske és családja emlékére. 2021 júliusában segítők voltunk a Balatoni Legendák Kalandtábor lebonyolításában.
A 2021. évi NEA pályázat segítségével megújítottuk honlapunkat, illetve 2021. szeptember 16-án és 17-én Krízis vagy esély – Mit tanulhattunk/tanulhatunk a covidtól mint család? c. interaktív szülőcsoportos foglalkozást tartottunk Dr. Hada Zsuzsanna vezetésével. Fontosnak tartjuk a már meglévő szakmai kapcsolataink működtetését, fejlesztését. Ezt a célt szolgálta 2021. október 12-én a Lelki Egészség Világnapja alkalmából Keszthelyen megrendezett szakmai konferencián való részvételünk is, melyre az egyik szervezőtől, együttműködő partnerünktől, a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központtól kaptunk meghívást.
2022 tavaszán a „Családok védelme” témakörben nagysikerű előadást szerveztünk a keszthelyi Balaton Színházban Földi-Kovács Andrea és Földi László részvételével. 2022 októberében Dr. Hada Zsuzsanna vezetésével személyiségfejlesztő Mesetréninget szerveztünk szülők, nagyszülők részére.